2014 aug. 10. - Khalil Gibran: A Próféta

Minden reggel keresek magamnak valami napindító lelki táplálékot. Ez sokáig valamilyen kártyából történő huzigálást jelentett, esetleg neten böngészést. Az utóbbi nem mindig járt nagy sikerrel... 

DE MA...!!! Úgy döntöttem, kártyák helyett mostantól jöjjenek a könyvek! :-))))))) Megnézem melyik ugrik a kezembe, azt felütöm és az olvasottakkal kezdek valamit. Vagy semmit sem kezdek, mert ilyen is lehet, hogy amit olvasok, az csak úgy van...

Ma reggel a Próféta c. könyv ugrott és ütötte fel magát itt:

Csak akkor fogjátok megtudni, hogy a fennen járó és az elbukott egy és ugyanazon ember, aki félhomályban áll saját törpe-énjének éjszakája és Isten-énjének nappala közt, és hogy a templom sarokköve nem magasabb, mint alapzatának legalacsonyabb köve.

Időről-időre megjelenik belül a kudarcérzés, önmagunk megkérdőjelezése. Van úgy, hogy azért, mert valami nem jött össze vagy nem úgy történt, ahogy szerettük volna. 

Fekete öves ön-megkérdőjelezőként azonban sokszor már kiváltó ok sem kell. Elég tápoldattal öntözgetni a kétségeinket, ami pillanatok alatt kihajt, ha már ott az a mag.

Félreértések elkerülése végett, nem a törpe-énünk kérdez, hanem nagyon is az isteni énünk, amely valami nagyobbal szoros kapcsolatot ápol. Nem a kérdés a probléma. 

Hanem a válasz.

És főleg az:

Hogy ki az, aki válaszol bennünk? 
Melyik énünk? 
Elhisszük-e, hogy a legmagasabban álló sarokkő egészen más, mint ami lent van? 
Elhisszük-e, hogy ha valami nem jön össze törpék vagyunk és ha összejön óriások?