2014 aug. 13. - Márai Sándor: Füves könyv

Ma reggel nem a saját könyvespolcomról választottam könyvet, hanem az édesanyáméról – mivel meglátogattam őt tegnap este és nála aludtam. Rendszeresen csinálunk ilyen napokat, estéket, néha ő jön hozzám és mindketten szeretjük a közösen eltöltött időt.

Anyukám vendégszobájának polcáról Márai Sándor Füves könyve ugrott a kezembe. Szeretem Márait és már előre örültem a benne lévő mai bölcsességnek. A könyv itt nyílt:

Vendégnek lenni rabság. Rendkívül nagy lelki durvaság és önzés vendégségbe hívni valakit. Már egy vacsorameghívás elfogadása is fölötte, unalmas és fárasztó kötelesség. Leghelyesebb vendéglőkben találkozni barátainkkal, este kilenckor, s aztán fél tizenegykor hazamenni, úgy, hogy mindenki fizette a saját számláját. Minden más merénylet önzés.

Az első érzésem az volt, hogy most jól rajtakaptak itt, az anyukámnál és elkezdtem magam pocsékul érezni. 

Aztán figyeltem ezt az érzést, meg eszembe jutottak az elmúlt hetekben azok a pillanatok, amikor számomra fontos emberek „szóltak be”, vagyis tolták át rám saját szorongásaikat, aggodalmaikat, félelmeiket, frusztrációikat – legtöbb esetben óvó megjegyzésekkel a dolgaimat illetően. Bevillant az is, hogy én meg hányszor vettem fel, amit ők letettek elém és kérdőjeleztem meg újra meg újra a saját nézőpontomat…

Mandinerből a következő reakcióm a Márai-dörgedelemre az volt, hogy amit Márai leírt, az egyszerűen hülyeség. Kicsit később fordítottam a megközelítésen és azon morfondíroztam, vajon milyen helyzetben lehet igaz Márai számára, amit ő ír. Milyen emberi kapcsolatai lehetnek annak, aki a vendégek fogadását önzésnek érzi? Hogyan képes együtt lenni másokkal? Milyen érzések lehetnek benne? Milyen lehet az a világ, amit ő lát és érzékel, amelyben lelki durvaságnak számít vendégeket hívni?

Ahogy belegondoltam mindebbe, elszállt belőlem a rossz érzés. Távozott, minden bizonnyal oda, ahová tartozik. Most éppen nem hozzám. 

Továbbra is szeretem Márait. De nem kell mindenben egyetértenem vele. Szeretek vendégeket hívni… holnap pedig ismét vendégségbe megyek, örömmel, mert hívtak. És remélem lesz több időnk egymásra, mint másfél óra.