2014. aug. 21. - József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke

Elég régóta van a polcomon egy könyv, amit ajándékba kaptam és valahogy sosem nyitottam ki, pedig nagyon szeretem József Attilát. Az, hogy évek alatt még nem volt bátorságom belenézni ebbe a könyvbe - amiről fogalmam sem volt, mit tartalmaz, mert még azt sem néztem meg - ahhoz azt hiszem, a könyv borítója is nagyban hozzájárult. Könyv címlapján egy meglehetősen nyugtalanító illusztráció szerepel (és sok hasonló kép van a könyvön belül is) ember-farkas-harapás-szemek-kapaszkodás-rettegés-agresszió-kétségbeesés.

Ma reggel ezt a könyvet vettem a kezembe, amely a könyvespolcom legtetején csücsült elbújva. Belelapoztam több helyen. Kusza gondolatok szabad asszociációját találtam, mintha csak ülnél egy lappal és írnál mindent, ami az adott pillanatban átfut az agyadon... régen magam is csináltam ilyet... ismerős volt az alaphelyzet, de ezt itt mégiscsak József Attila írta, az ő neve alatt adták ki, és ahogy látom, ezek mind az ő belső lelki történései, amelyeket nem a nagyközönségnek szánt, nem nekünk. Még csak nem is a maga örömére/szándékára írta mindezt, hanem kizárólag a pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit javaslatára vezette ezeket a jegyzeteket. Bizalmas irományok az orvosának. 
Én meg beleolvastam... és most egyszerre sajnálom, amit tettem és szégyellem magam. Ezek az írások nem a nagyközönségnek íródtak. Nem nekem, az olvasónak. Hanem egy gyógyulni vágyó, nagyon megsérült - ma úgy tudjuk, borderline személyiséggé vált - ember szűretlen, legintimebb érzései, sokszor szürreális gondolatai - amelyekben egyetlen darabka hazugság sincs. Ezt József Attila maga írta benne.

Most pocsékul érzem magam. Nem amiatt, amit elolvastam belőle, nem arról van szó, hogy a költő zseni leesett a piedesztálról, semmi ilyen nem történt. Hanem amiatt, hogy ehhez nem volt jogom. Ez nem egy névtelen esettanulmány, hanem egy korábban élt ember legbelsőbb, legrejtettebb része, amelyet halála után sem lett volna szabad ilyen módon, az ő neve alatt, és leginkább sehogysem "közkinccsé" tenni. Ez nem közkincs. Ehhez egyszerűen nincs közünk. Nem tartozik ránk.

Vannak dolgok, amelyekhez nincs jogunk. Attól még, hogy valaki költő, író, színész, de legyen akár a szomszédunk, stb. - függetlenül attól, hogy él e még vagy már meghalt, nem birtokolhatjuk az egész életét.

Éppen ezért egyetlen sort sem idézek most ebből a könyvből. És amit olvastam, azt is igyekszem elfeledni, nem a megrázó tartalom miatt, hanem a másik ember felé érzett tiszteletből.

Sajnálom, Attila. Nem szándékosan történt. Nem a kíváncsiság vezetett. De mégis beleolvastam abba, amit nem nekem szántál. Sajnálom. Többet nem fordul elő.