...és már megint a szeretettelenség. 
 
Azt mondtad, van az a bizonyos kör, amelyen belül tudsz szeretni, de az azon kívül levőknek meg nem jár tőled semmi. Csak a közöny. Vagy még az sem, mert a legtermészetesebb, hogy miközben beszélsz, folyamatosan ítélsz, leszólsz és bántod azt, aki éppen ott sincs és akit nem ismersz. És nem veszed észre, hogy mindeközben azt is bántod, aki ott van veled – hogy engem is bántasz – belül a körödön.

Nem érted, hogy miért fáj ez nekem. Nem érted, hol itt a szeretettelenség. Felháborodsz azon, hogyan szerethetek körön kívül és belül egyaránt és hogy téged ugyanarra a polcra teszlek, mint azt az idegent.... és tényleg nem látod, mi az ami fáj. Azt mondod, ez az egész csakis rólam szól. Hogy valami bennem nincs megoldva...

És tényleg nincs. 

Nincsenek megoldva a körök bennem. És a polcok sem. Nem tudom megoldani azt, ami számomra nem létezik. És így az embereket sem pakolászom magam körül aszerint, hogy kinek mi jár vagy nem jár. Lényének tiszteletben tartása mindenkit megillet, függetlenül attól, hogy közel van vagy távolodik éppen.És függetlenül attól, hogy mit tesz.Nekem ez így természetes és engem (is) bántasz, ha azt a másikat nem tiszteled és főleg akkor, ha magadat sem. Sajnos akkor is fáj, ha nem azt látod, amit én, hogy mennyire nem vagyunk külön egymástól. Te sem tőlem és mi sem attól a „körön kívülitől”.

Azt kérded, ha így látlak most, szeretettelennek, miért nem penderítelek ki a körömből. Azt mondod, azért, mert tévedek. Talán igazad van. Tévedhetek. De az is lehet, hogy a körök helyében mégis van ott valami egészen más.Például a szeretet. Akkor is, amikor nem látható.