Lelkesedés, szenvedély és hit

2014. dec. 7.

 

Az elmúlt napokban, hetekben többször szó esett a lelkesedésről, a szenvedélyről és a hitről. Azokról a dolgokról amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy belefogjunk egy olyan új dologba, amely életünk mozgatórugója, ha úgy tetszik, "célja" lehet. Ez a "cél" valójában nem cél, sokkal inkább értelme és "lelke" az életünknek. Ahogy látom magam körül, mindannyian erre vágyunk... hogy a munka, a napi tevékenységeink nagyobbik része és egyáltalán, maga az élet ne csupán lélektelen, örömtelen és muszáj-rutintevékenységet jelentsen számunkra, hanem valami olyat, amelyben szabadon megélhetjük egyedi színeinket - önmagunkat - lehetőleg egy nagyobb jóért tevékenykedve. Mert ez fogja megadni az értelmét az újnak. Ha nem csak magunkért dolgozunk...

 

Ahogy beszélgettünk az előbbiekről, határozottan körvonalazódott, hogy lelkesedés, szenvedély és hit nélkül megpróbálhatunk ugyan új dolgokba kezdeni, de a tapasztalat azt mutatja, nagyon hamar ismét korábbi állapotunkban találjuk magunkat: hiába kezdünk az újba, a régi érzésekkel, kétségekkel fásultsággal küzdve az egész terv valahogy nem kel életre. És - lelkiállapotunkat tekintve - ismét a régiben vagyunk.

 

Jómagamat - impulzív ember lévén - könnyen kap el a lelkesedés és ragad magával a lendület. Erre az adottságra, azonban nem mindig tekintettem ajándékként. Személyiségem ezen vonása elég sok bukást okozott mindaddig, amíg ajándékká nem vált életemben az által, hogy megtanultam bánni vele és magammal - alázattal. 

 

Az ősi keleti tanok több ezer éve tisztában vannak azzal, hogy különböző energiamennyiséggel és sokféle rezgésminőséggel érkezünk bele ebbe a világba. Sokfélék vagyunk, egyedi vonásokkal, történetekkel, fájdalmakkal, élményekkel, de közös bennünk, hogy mindannyian rendelkezünk azokkal az adottságokkal, amelyek által meglelhetjük életünk "lelkét" és értelmét. Ehhez azonban éppen úgy, mint a mesékben, igent kell tudnunk mondani a kihívásokra, vállalva a szükséges elbukást (nem csak a lehetőségét!). A próbatételek közepette végig kell menni a folyamatokon, fokozatosan építve fel egy szilárd hitet, amely megtart bennünket a számunkra igaz ösvényen.

 

A lelkesedés az, amely hozzásegít, hogy a kihívásokra igent merjünk mondani. A lelkesedés azonban csupán szalmaláng marad, ha nem pillantjuk meg a kihívásban rejtőző magasabb értelmet. Ha ezt meglátjuk, akkor tud a lelkesedés fellobbanó szalmalángja ettől kezdve a szenvedély tüzeként égni bennünk. És ez a tűz is elparázslik, ha nem táplálja a hit. Hit abban,  hogy sikerülhet - mégpedig nem csupán önmagunkért, hanem egy nagyobb jóért. Hit abban, hogy az élet igenis megtart bennünket, Hit abban, hogy a kockázatnak van értelme és létjoga. Ezen dolgozva elmondhatjuk, hogy ráleltünk utunkra, hogy a saját Életünket éljük.

 

"De hogyan lehet fellobbantani a lelkesedést, ha valaki alapjáraton nem impulzív személyiség?" - merült fel a kérdés.

 

A lelkesedés szikrája mindannyiunkban ott lakik. Nem létezik olyan kisgyerek, akiből hiányozna ez a  készség. Idővel azonban legtöbben elveszítjük a kapcsolatot ezzel az eleven és szertelen vonásunkkal. Éppen ezért fontos a kapcsolatot megtalálni önmagunkkal és a külvilággal. Én ezt kettős figyelemnek hívom. Amikor egyszerre figyelek belső folyamataimra és ugyanilyen intenzíven figyelek arra, ami körülöttem zajlik. Ez a kettős figyelem azonban nem a cél. Sokkal inkább kapu az önfeledtséghez... amikor feloldódsz abban, ami éppen történik veled. Teljesen átadod magad... felszabadulsz. Itt kel benned életre az a bizonyos új.

 

Amit tehetsz mindezért a gyakorlatban....

 

1. A fájdalmak feldolgozása

Ahhoz, hogy ebbe beleérkezz, elengedhetetlenül fontos az életedben átélt legnagyobb fájdalmakat, traumákat feldolgoznod.  Ez egyedül sajnos nem sikerülhet. Lehetsz tünetmentes, ha bezárod a  fájdalmakat, de ettől azok még nem lesznek feldolgozva. Viszont elválasztanak attól az Élettől, amit felszabadultan élhetnél. Azért nem lehetséges egyedül feldolgozni, mert a fájdalmakat kivétel nélkül mindig valamiféle kapcsolatbeli sérülések, szakadások okozzák. (Szüleiddel, önmagaddal, az Istennel, a Sorssal, az Élettel, valami nagyobbal való kapcsolat mind-mind idetartoznak!)  Ezeket a feldolgozásokat számomra leghatékonyabban a Hellinger-csoportok hozták meg. Persze lehet más út is...
 
2. Várakozás, Erőgyűjtés
Amikor az alapok már rendben vannak, időnként várni kell, hogy a lélekben megtörtént folyamatok beérjenek a való életben is. Ezt az időt fel lehet használni erőgyűjtésre. Akár szó szerint. Számomra ezt az erőgyűjtést a qigong jelenti, amely egészen más síkon köszön vissza most, a fájdalmak feldolgozása után. Előtte leginkább cipelni segített a terheket, azóta viszont a valódi fejlődésemben támogat. Természetesen itt is választhatsz rengeteg lehetőség közül. Mehetsz táncolni, futni, túrázni, pilatesre, jógázni, stb. 

 

3. A szikra belobbantása

Amikor már az energiaszinted is megemelkedett - ami a lelkesedés fellobbanásához elengedhetetlen, végre ideje belevágnod valami újba. Akár többe is. Ha megvan, ami inspirál, oszd meg másokkal az élményeidet, a tudásodat, a lelkesedésed!

 

És ha fellobbant végre a szikra, tápláld a tüzet! Ne engedd kialudni! (Ehhez már társak kellenek!!!!)  Bármi is történjen, menj végig a saját meséden. Ehhez a szakaszhoz érkezve már bátran végig haladhatsz az utadon, mert ide eljutva már ott van körülötted az az eleven és elfogadó kapcsolati háló, amely meg fog tartani az Életben akkor is, ha borulás van. És mindeközben Te is megtartasz majd másokat.