Az információ-bombázás, amelynek folyamatosan ki vagyunk téve, folyamatos ellenállást szül. Figyeld csak meg, hányszor mondod ki magadban vagy félhangosan egyetlen nap alatt, hogy „Nem érdekel.”? Hányszor veszed be a „Leszarom-tablettát” amikor történik valami körülötted, ami feszültséget kelt benned? 

 

Teljesen érthető az előbbi reakció. Amikor szűretlenül bombázva vagyunk kéretlen és sokszor agresszív felhívásokkal, kérésekkel, követelésekkel, adatokkal, egy idő után óhatatlanul valami elhallgat bennünk. Nem is lehet másként, mert a zaj után (reklámzaj, információzaj) végre csendre vágyunk. 

 

Az elhallgatásnál csak az lehet rosszabb, amikor belül felerősödnek a kétkedés és a félelem hangjai. A külvilágból érkező infó elültette a magokat, mi pedig ha nem gyomláltuk ki időben, azok szépen kibújnak a föld alól és szárba szökkennek. És onnantól kezdve annyira, de annyira valóságosnak tűnnek, hogy mással már alig marad kapacitás foglalkozni. Ilyenkor nyomkodjuk a Pánik-gombot.

 

Előfordulhat sajnos az is, hogy az információs zajok közepette olyan erősen akarod már a belső békét, hogy elzárod magad azon dolgok elől is, amelyekről valóban fontos lenne tudnod. Óvatlanul elzárhatod az együttérzés csapját is, mert a kilencvenhetedik szívszaggató történetet két nap alatt már nem bírja el a lelked – ami érthető. Eleged van abból, hogy újra meg újra az arcodba tolnak valamit, amivel a külvilág szerint neked foglalkozni kellene. Újra meg újra a figyelmedet követelik, kérik vagy próbálják valami módon bevadászni... Te pedig igyekszel védeni magad, hiszen ahová kerül a figyelem, oda megy az energia. Bele lehet fáradni abba, ha mindig valami vagy valaki a figyelmedet követeli.

 

Mégis....

 

...nem lehet a belső békének útja, hogy elvágod az együttérzést. Olyan dolgok esetében, amelyek ugyan téged vagy a közvetlen szeretteidet most éppen nem érintik, de esetleg egy kiszolgáltatottabb réteget meg igen, nem lehet következmények nélkül kijelenteni, hogy „Nem érdekel”. Az élet nem áll meg a küszöbünknél. 

 

Ugyanakkor fontos, hogy megtanuljunk pontosan szelektálni. Ennek módját mindannyian saját életünkre szabva mi magunk találhatjuk meg. Mindenesetre ha valóban békében szeretnénk élni az életünket, elengedhetetlenül fontos, hogy megtanuljuk figyelemmel, tudatosan szűrni a felénk áramló infókat.

 

Saját életemben odafigyelek, hogy mikor engedem be a híreket és hogy milyen csatornán keresztül. Nem használom a közösségi oldalt kizárólag unaloműző pótcselekvésként, így amikor fent vagyok, érdeklődve és nyitottan böngészek a megosztások között.  Leépítettem a háttérrádiózást és a háttértévézést olyannyira, hogy öt éve már készülékem sincs. Ezzel pedig rengeteg figyelem-kapacitásom szabadult fel. Az ilyen módon megszűrt és beérkezett információk feldolgozásának pedig teret adok, de nem adok teret a félelem- vagy gyűlöletkeltésnek. És megtanultam - remélem egy életre (vagy többre) -, hogy fontos a testi/lelki energiatartalék. Éppen ezért van úgy, hogy a hangok által töltődöm, van úgy, hogy a qigong segít és ott vannak a fontos és szép emberi kapcsolataim. Akikkel beszélgetünk. Nem cseten, hanem személyesen. Nem mindig kettesben, hanem többesben is. Mert a közösségnek megtartó ereje van.  Ezek az én megoldásaim... természetesen lehet, kell is hogy legyen más út. De az nem az elzárkózás.

 

Megfigyeltem, hogy amióta van testi/lelki energiatartalékom,  egyre kevesebbszer hárítok azzal, hogy azt mondjam valamire, nem érdekel. Mert igenis érdekel. Beengedem a világot. De odafigyeléssel engedem be. Ami a szeretetbe mozdít befogadom, ami attól elfelé, arra rápillantok és tovább lépek. És nem vagyok hajlandó már bevenni többé semmiféle "Leszarom-tablettát", sem pedig nyomkodni az elém kerülő Pánik-gombot.