Meglehetősen nagy hallgatásban voltam mostanság – legalábbis, ami az írást illeti. Mondhatnám, hogy csendes időszak volt, mondhatnám, hogy nem történt semmi érdemleges, de ez szerencsére nem így van. 

 

Átmeneti időszakban vagyok és vagyunk, az ősz már önmagában is  az átmenetről szól. Figyelem, ahogyan kint a kertben, a levelek előbb sárga, narancs, majd vörös színekben pompáznak, végül elszáradva szürkésbarnán hullanak el és lesznek a ködös nyirkos talajon az enyészeté. Ha szerencsénk van, a hó majd fehérségével eltakarja a rothadást. De most még az elmúlás, a bomlás folyamata teljes egészében látható. Bőrünkön érezhető. Szagolható. 

 

Ha együtt mozdulunk mindazzal, ami „a levegőben van”, a gyökeres átalakulás lehetősége kerül terítékre. Hamarosan itt van a Mindenszentek, elérkezik a Halottak Napja. A plutonikus energiák egyszerre érintik meg legmélyebb félelmeinket és segítik elő azok feldolgozását. A Halál és vele együtt az Élet nagy kérdései foglalkoztattak az elmúlt napokban, hetekben. Olyannyira, hogy még álmaimban is megjelent mindez – meglepetésemre minden alkalommal színesen. Élénk, gyönyörű, meleg színekkel... Egyszerre érintett meg félelmet és fájdalmat, amit álmaimban láttam.  Szembesültem az elmúlás fájdalmával – a szeretet és az öröklét az tükrében. 

 

Ha már történt veled is valami hasonló, biztos vagyok abban, hogy benned is felértékelődött az Élet maga: a kapcsolatok által szeretteinkkel – mindazokkal, akik velünk vannak és azokkal is, akik már eltávoztak; az élmények által, amelyeket a mindennapok hoznak; az érzések által, amelyekre megnyitva szívünket a legnagyobb fájdalom, veszteség után is visszatérhetünk a szeretetbe. E visszatérés pedig a legnagyobb öröm: az életöröm. Tudod, az az érzés, amikor sok-sok viszontagság és gyötrelmes vajúdás után megszületik bennünk a szeretet. Újra és újra. (Remélem, hogy részed volt már mindebben, a felébredő életörömben.) Karácsonykor ezt (is) ünnepeljük Jézus születésével.

 

De most még az őszben vagyunk. A múltba révedünk. Lélekben a halottainkra és a halálra pillantunk. Most szabadon rápillanthatunk arra is, ami idejét múlt már az életünkben. Amit ideje végre elengedni. És rápillanthatunk arra a régire is, amiről úgy véltük, hogy már rég magunk mögött hagytuk, s talán most mégis előkerül, megmutatja magát. Még az is megtörténhet, hogy az a bizonyos régi egy új lehetőséget kínál...

 

Haladva ezzel a folyamattal, pontosan ebben vagyok most.

Túljutva a fájdalmas szakaszon már látszik mi az, ami megszületni készül.

 

Nyitottam régiből az újba és újból a régire. Elfájtam és elfájom, ami búcsúzik és ébredő örömmel készülök az újra. Mert ez az élet.