Dobkörös kis összegzés…
2015. jan. 8.

 

A legutóbbi dobkörön, ami szám szerint a 4. alkalom volt, érezhető volt az ugrás. Jó érzés, hogy vannak már köztetek törzstagok és meglepetés volt, azt hiszem mindannyiunknak, ahogy a közös ritmus szinte magától (tőletek!) meglepően könnyedén megszületett. Fejlődtetek külön-külön és fejlődtünk együtt is.

 

Egyre nagyobb bizalommal kapcsolódtok be, vállaljátok, akik vagytok, azt, amit éppen adni tudtok, az érezéseiteket,  álarcok nélkül, egyre szabadabban, pontosan úgy, olyan tisztán, ahogyan vagytok. Ez a belső tartás köszönt vissza legutóbb. Nagyon hamar. Hiszen még csak most kezdtünk bele…

 

Tévedés azt hinni, hogy a dobolás csak egy kerek tárgy ütögetéséről szól. A dobolás lényege, szíve és lelke ti magatok vagytok. Az érzéseitekkel, a bizonytalanságaitokkal, a megélt élményeitekkel, a növekvő nyitottságotokkal és bátorságaitokkal. A dobolás hozzásegít ahhoz, hogy mindezeket előbb a ritmusokon keresztül éljétek meg, majd kivigyétek a külvilágba, ahol egyre nagyobb magabiztossággal, önazonossággal, elfogadással és figyelemmel lesztek majd jelen. Érzem, hogy így lesz! 
 

Azt hiszem, szavak nélkül sokkal könnyebb önmagunkra találni. Az egó más teret kap ebben a felállásban, valami szokatlant, amihez önkéntelenül, előbb-utóbb igazodni kezd. Így tudunk együtt lenni egyre szebben a ritmusokban. És így épül fel egy nyitott, bizalommal teli, egyre őszintébb kapcsolat közöttünk.

 

Ha még nem voltál dobkörön…

 

Lehet, hogy az elején furcsa lesz. Talán sutának érzed majd magad, talán úgy érzed, valaminek meg kellene tudnod felelni. Hát itt nem kell. Elég ha csak figyelsz befelé, önmagadra és kifelé, az együtt élményére. A ritmus benned is meg fog születni és alkalomról alkalomra egyre bátrabb és önazonosabb leszel. Egyre könnyebben találod majd meg a kapcsolatot önmagadhoz és a többiekhez. (…és talán valami nagyobbhoz is. :-) )

 

A dobkör ebben a formában, ahogy együtt vagyunk, a kikapcsolódás mellett egy feneketlenül mély önismereti (k)út is egyben.

Szép és tartalmas út. És főleg őszinte.
 

Remélem, hamarosan Te is a része leszel!
 

Várlak, várunk szeretettel!
Edina



Ha jönnél, kérlek, mindenképpen jelezd előre, hogy tudjam, hány dobbal kell készülni. Bejelentkezés: 06 20/399-6625