.png)
GYÁSZ ÉS VESZTESÉGFELDOLGOZÁS
Hellingeri megközelítésben
Hellingeri megközelítésben
MIT LEHET KEZDENI MINDEZZEL?
Ha éppen benne vagy a veszteség-fájdalom-halál triumvirátusában, adj helyet és időt mindennek és menj végig méltósággal a gyász folyamatán! Ha a környezeted nem támogat - vagy nem megfelelően támogat -, nagy segítséget nyújthat egy veszteség-feldolgozó krízis csoport vagy az egyéniben végzett gyászmunka.
Ha pedig úgy érzed, elakadtál valahol - akár sok évvel ezelőtt - legyél bátor és fordulj a fájdalmad felé! Bármennyire is nehéz, nézz rá és a lelkedben öleld át még egyszer utoljára. Ebben tud segíteni egy Hellinger-csoport, és abban is, hogy ne legyél egyedül a fájdalmadban. Mert nagyon fog fájni. De a továbblépéshez sajnos muszáj elfájni mindazt, amit akkor és ott nem lehetett. S ha ezt megteszed, elérhető lesz számodra az élet összes ajándéka - mert van kiút a fájdalomból, de csak a fájdalom után. Nem pedig helyette.
Ha éppen benne vagy a veszteség-fájdalom-halál triumvirátusában, adj helyet és időt mindennek és menj végig méltósággal a gyász folyamatán! Ha a környezeted nem támogat - vagy nem megfelelően támogat -, nagy segítséget nyújthat egy veszteség-feldolgozó krízis csoport vagy az egyéniben végzett gyászmunka.
Ha pedig úgy érzed, elakadtál valahol - akár sok évvel ezelőtt - legyél bátor és fordulj a fájdalmad felé! Bármennyire is nehéz, nézz rá és a lelkedben öleld át még egyszer utoljára. Ebben tud segíteni egy Hellinger-csoport, és abban is, hogy ne legyél egyedül a fájdalmadban. Mert nagyon fog fájni. De a továbblépéshez sajnos muszáj elfájni mindazt, amit akkor és ott nem lehetett. S ha ezt megteszed, elérhető lesz számodra az élet összes ajándéka - mert van kiút a fájdalomból, de csak a fájdalom után. Nem pedig helyette.
A veszteségfeldolgozás és gyászmunka történhet
egyéni és csoportos formában.
Csoportok 5 fő jelentkezésével indulnak.
Mindannyiunkat érnek kisebb-nagyobb veszteségek. Most a nagyobbakról szeretnék írni és az azt követő gyászról. Az előbbi nélkül nem lehetséges, az utóbbi nélkül meg nem szabadna leélni egyetlen életet sem. A gyász nem csupán a hozzátartozóink halálát illeti meg, hanem minden nagyobb fájdalmas veszteséget is. A haláleseteken túl lehet ez akár egy baleset, megszakadt várandósság, elveszített egzisztencia, megrázó trauma, válás, bármiféle érzelmi vagy anyagi lenullázódás.
A gyásznak ereje és méltósága van, hiszen pont azt a folyamatot foglalja magába, amikor szembenézel a veszteség felett érzett hatalmas fájdalmaddal, amikor számvetést készítesz és átdolgozod magadban azt az életszakaszt, amit a veszteség tárgya jelentett. A gyász lezárás és elengedés is egyben. Anélkül, hogy ezen végig mennél, nem lehetséges nyitott szívvel átlépni az újba, mert a gyász nélkül nem leszel képes elfogadni később az élet ajándékait.
Az előbbiek ellenére elfelejtettünk gyászolni.
Apránként lenevelődtünk arról, hogy végigmenjünk a fentebbi folyamaton. "Nem divat" gyászolni. Az örök jókedv és mosoly lett a trendi, illetve ami még szerencsétlenebb: a fájdalomnélküliség lett az össztársadalmi elvárás. Belenevelődtünk abba, hogy ha mégis fáj valami, szabaduljunk meg mihamarabb a fájdalomtól, mert "Nincs idő a fájdalomra! A Saridon gyorsan hat." A fájdalom apránként félelmetessé vált, ahogy a veszteség és a halál is. Régen az élet természetes részének tekintették az előbbieket. Folyamatként, és nem állapotként kezelték a veszteség-fájdalom-halál triumvirátusát. Ebben a természetes folyamatban pedig helye és ideje volt a feldolgozásnak, a gyásznak. A gyászolót nem kerülték el a fájdalomtól rettegő hozzátartozók, a halottakra nem volt rettenet egy ravatalon rápillantani, a gyermekek nem voltak távol tartva a temetésektől, nem volt előttük eltitkolva szüleik könnye és fájdalma. Mert mindez természetes volt, az élet megkerülhetetlen része, olyan fontos rész, amely az életet még értékesebbé tette.
Ezek a minták apránként elkoptak és elfogytak. A haldoklás otthonról kikerült a kórházakba. Haldokolni és meghalni kóros állapot lett, s ezzel gyakorlatilag az élet is egyre kórosabbá vált. Ahogy a halálhoz és a haldokláshoz viszonyulunk, az a szemlélet tevődik át az egyéb fájdalmas veszteségeink kezelésére is. Ha a nagy veszteség és annak fájdalma egy kórós állapotot jelent, azt sem a környezet, sem a veszteséget elszenvedő nem lesz képes a helyén kezelni. A szenvedő mint valami kórságtól próbál megszabadulni a fájdalomtól, a környezetében élők pedig kerülik addig, amíg ez nem sikerül neki. Úgyhogy sikerülnie kell, lehetőleg mihamarabb!
Ha veled is valami hasonló történt, mindezért sajnos komoly árat fizetsz. Fél lábbal a régiben és fél lábbal az újban nem csak az érzelmi feldolgozásban akadsz el, de elakadsz az életedben is. És nem érted, miért nem sikerül... Évekre, sőt, évtizedekre is elakadhatsz a gyász folyamatában. Vagy akár életed végéig is. Azt a hatalmas fájdalmat már nem érzed - mert "még időben" le lett hasítva, és köszönöd szépen,de nem is szeretnél újra kapcsolódni ahhoz a fájdalomhoz, ami akkor és ott elakadt. Lehet így is. De ennek következményei vannak. Talán hogy már érezni sem vagy úgy képes, mint előtte... örülni sem.... Valahogy elkerülnek a boldog pillanatok, a sikerélmények... Az élet valahogy szürkévé vált.
Helyszín: Lélekkapu - II. ker. Erőd utca 16.
Részvételi díj: 3000 Ft/alkalom
