A HANGOK MISZTÉRIUMA

2013. szeptember 16.

 

Az élet – csoda. A hangok világa vibrációival, sokszínűségével pedig maga az élet.

Az élet – misztérium, tele titkokkal, rejtéllyel, varázslatokkal. A harmonikus hangzások – különösen a felhangokban gazdag hangok – misztériuma, hogy képesek megérinteni és felébreszteni mélyebb önvalónkat. Azt a részünket szólítják meg, amely még őrzi emlékét az egységélmény ősbizalomban gyökeredző állapotának.

 

A felhang (overtone) énekek különlegessége, hogy egy olyan világba képesek elrepíteni, amelyben mintha az anyaföld természeti jelenségei, az őselemek – a víz, a szél, a levegő – az emberiség legszerethetőbb hangjaival karöltve emelnének magasba. Az overtone ének olyan, mint egy fohász. Egyszerre nyit utat a szívhez – az éneklőéhez és az éneket hallgatóéhoz egyaránt – valamint az univerzum felé – valami nagyobbhoz.

 

A hangtálkezelésben, illetve hangfürdőn részesülők lényének szeretetteli elfogadásával fokozatosan ugyanide, a szeretet (hang)terébe vezetik el nem csupán és a kezelésben részesülőt, hanem kezelőt magát is. Létrejön a kapcsolat önmagukkal, egymással és valami nagyobbal.