Egy pohár igencsak hízelgő villányi vörös, amely már napok óta flörtölt velem a hűtőm ajtajából, René Aubryval karöltve meghozta végre a hangulatot, amelyre már napok óta vágytam. E két neves férfi társasága hamar elűzte a hétköznapot. Egy lassan illanó, aprólékosan kimunkált pillanatban találtam magam. Furcsa időtlenségben kiteljesedve érzékeltem a jelent. Nincsenek kérdések, sőt válaszok sincsenek, egyszerűen összeértek legbelül az eddig párhuzamosan futó érzetek.

 
Sokra becsülöm a pillanatot, amely ha megérint, igyekszem hosszúra nyújtani, megfürdeni benne. Együtt elmélkedve a fentebbieken, Aubryhoz és Bock úrhoz egy antológiából előlépve csatlakozott hozzánk Marguarite de a Navarre. A nemek arányát is immáron helyre billentve, négyesben kezdtük mélyíteni a francia-magyar barátságot.

Míg René és Bock Úr csöndesen üldögélt, diszkrét párbeszédet folytatva az ízek és hangok sajátos világáról, addig Marguarite, Lenormand kisasszony médiumi képességein túlszárnyalva tette elém sajátjaként gondolataimat az időről, időtlenségről:

Marguerite de Navarre: Chanson – Dal

Siratom a tűnt időket
S áhítom az eljövőket,
Míg zaklat a zord jelen,
A jelen, mely élnem enged
S aztán halnom idelenn,

Az idő siratja vélünk
Vénen édes ifjú éltünk,
S nyugalom édes kora
Jó, ha búnk már semmivé tűnt:
Az idő nem áll soha.

Szép ideink elrepülnek,
Hűlt helyükbe zordak ülnek.
Az idő erősíti
Aztán rossz kórral szívünket
Szint az idő kezdi ki.

Az idő segít vagyonhoz,
Az idő, ki új nyomort hoz,
Ő ad friss esőt, szelet,
Nyarat, melynek heve tartós.
És gyakorta szörny telet.

Az idő hozott világra,
Ő ás majd földnek alája,
Ő a születés,halál.
Az idő űz vad viszályba,
S béke újra vele száll.

Szépet az idő kitüntet,
Rútságot növelve büntet,
Orcánkat álcázni int;
Az idő kitép s elültet,
Ő teremté műveink.

Az idő szökkent sudár fát,
Az idő edz tiszta márványt,
Nagy lámpának olykoron
Ő gyújtja s oltja világát:
Egyszer fény, másszor korom.

Az idő oly változandó,
Jóra mind rosszat hozandó,
Az idő folyton forog;
Az idő ma átkozandó,
S holnap tán áldhatod.

Mért is, látva, mily vakon száll
Az idővel váltakozván
sorsunk – hogy üdvöd legyen,
oltsd ki szíved s áhítozzál
Hozzá, ki időtlen.

Somlyó György fordítása