2014 aug. 12. - Szent Ágoston: Vallomások

Bennem voltál, én meg künn! ... Velem voltál s én nem voltam veled. ... Azután fölharsant hívó szózatod, megtörted lelkem siket csendjét, kigyulladt bennem ragyogó világosságod, s elűzted rólam a vakoskodó homályt. Illatod kiáradt, s nekem elállt a lélegzetem. - Szent Ágoston: Vallomások
 

Ciki-e vagy sem, ezt az idézetet felütve és elolvasva a reggeli kávém előtt, nekem bizony az erotika ugrott be. Első gondolatom az volt, hogy ezt inkább le sem írom... mert hát mégiscsak Szent Ágostonról van szó... én meg csuklóból kikötök a szexnél, az meg már mégsem helyén való, sőt inkább gáz.
 

Ugyanakkor  nem voltam képes tovább sétálni az asszociáció mellett. Három korty kávé után elgondolkodtam, mi köze lehet Szent Ágoston legbelső istenélményének a szexualitáshoz... és arra jutottam, nagyon is sok. Annak a fajta legmélyebb istenélménynek a megtapasztalása, amelyet Szent Ágoston a IV. században leír, egy eksztatikus állapot. Az eggyé válás extázisa, amikor feloldódnak a határok, amikor elmosódik a kint és bent, amikor a lélek bizonytalan homályán átcikázik a ragyogás... és olyankor elakad a lélegzetünk.
 

Ennek a spirituális élmények a földi vetülete a szexualitás, hiszen ehhez hasonló állapotot az orgazmus pillanatiban élünk át. Ahogy az égen, az univerzumban ragyogó napnak földi mása az arany, oly módon födi mása az istennel való egyesülés pillanatainak a szexualitás eksztázisa.
 

Ezen a ponton pedig a nap költői kérdése:
 

Ha a szexualitás által megtapasztalható az egyik legnagyobb spirituális élmény földi vetülete: az Együtt élménye, az egymásban való feloldódás csodája, a határok elmosódása, a ragyogás, a kapcsolat valami sokkal, de sokkal nagyobb erővel - és magával a szeretettel, akkor miért is lett átitatva szégyennel és bűntudattal?