.png)
Nemrég kaptam egy visszajelzést azzal kapcsolatban Ágnestől, hogy közös munkánk eredményeképpen az 1 éves kontrollvizsgálat szerint megszűnt nála az inzulinrezisztencia állapota, minden értéke optimális. Ami történt vele az csodálatos, de nem a szerencsén múlott és nem is történt csoda. Ágnes gyógyulásához az vezetett, hogy semmit nem söpört a szőnyeg alá és nem adta fel félúton.
Az inzulinrezisztencia kialakulásáról, lelki okairól rengeteg információ van fent a neten és sok az általánosítás, hiszen hogyan is lehetne nagy vonalakban körbejárni egy ekkora témát. Az általános meglátások sajnos nem tudnak segíteni, ha fel nem fedjük a teljesen egyéni, konkrét okokat. Az életet nem általánosságban éljük, hanem nagyon is konkrét élethelyzetekben, meghatározó érzelmi, kapcsolatrendszeri, viselkedésbeli mintázatok szerint.
Ugyanakkor jellemzően nem lehet teljes a siker, ha a lelki okok oldását nem támogatja az életmódbeli változás is. De hogyan lehetne mindezt végigvinni, amikor kitartani ebben a folyamatban már rég nincs elég energiánk? A megjelenő testi probléma, annak mélyebb oka, megfejelve egy orvosi diagnózissal, meg egy jól odarakott prognózissal (pl. "a legtöbb esetben az inzulinrezisztencia II. típusú cukorbetegségbe torkollik, ami csak idő kérdése") elszívja minden erőnket.
Ágnes esetében ez történt. Testi szinten belevágott egy szigorú diétába, amit elmondása szerint tarthatatlan volt számára, főleg, amikor hajón dolgozott. Gyakran voltak kilengések, nem tudta tartani a diétát. Megtanulta a megfelelő csikung gyakorlatokat is, egyrészt hogy a mozgás visszakerüljön az életébe és hogy energetikailag felerősödjön. Sajnos a hajón nem tudta megoldani a gyakorlást, ezért fél évvel később az értékei tovább romlottak, ami megijesztette.
Ágnes az ijedtséget dobbantónak használta. Átbeszéltük újra a teendőket és nekiállt most már komolyan, napi szinten gyakorolni a megfelelő csikung gyakorlatokat. Ahogy növekedett az energiája, úgy javult a közérzete is. Kellően megerősödve egyéni hellinger állítással, és segítő beszélgetésekkel folytattuk a közös munkát. Ez a folyamat időnként nagyobb fájdalmakat érintett meg, de a rendszeres csikung gyakorlással Ágnes könnyebben ment végig ezen a lelki folyamaton.
3 hónap intenzív közös munka után érkezett el az 1 éves kontrollvizsgálat ideje, amelynek eredménye azt mutatta, hogy teljesen megszűnt az inzulinreszisztencia, minden érték a normál tartományban maradt. Ami pedig belül megoldott, azt most kívül, az életében hoz változást Ágnesnek. Már nem a régi, meghatározó mintái szerint hozza meg a döntéseit, és kellő energiája is van egy új alapokra helyezett életet kezdeni.
A minap egy olyan témával fordultak hozzám, ami mindenkit érint - legalább egy-egy életszakaszában:
"Azt nem értem, hogy folyamatosan teszem lehetőségeimhez képest a tőlem telhetően a legjobban a dolgokat, hogy a múlt szemetét rendbe tegyem, mégis szinte eredménytelenül! Nem tudom mit kellene tegyek, mert úgy tűnik, hogy pozitív eredményre egyenlőre kevés az esély! Igazán le sem tudom írni, azt amit érzek, csak talán érteni szeretném, hogy miért történik ez?"
A saját életemben is volt több rázós szakasz. Volt, hogy évekig tartott, amíg a múltam következményeiből talpra álltam anyagilag, érzelmileg egyaránt. Nem lehet mindent gyorsan, rövid idő alatt megoldani. Sőt, vannak helyzetek, amiket egyáltalán nem lehet megoldani. Ezek a helyzetek kínálják a legnagyobb lehetőséget számunkra a boldogsághoz vezető utunkon. Nekem sosem segített a "Miért" kérdéscsoport. A "Miért történik ez velem?" kérdésre számtalan választ lehet találni: "Mert a külvilág...", "mert a karma...", ""mert a családi mintáid...", "mert a szüleid...", ""mert te azt tetted/nem tetted...". Mindegyik válasznak lehet igazsága, önmagában mégsem fog segíteni, abban hogy jobban legyél, sőt időnként csak rontanak a helyzeten: elveszel a miért-mert kérdések körforgásában. Mert mindig lesz egy "mélyebb" ok, ami megint felvet kérdéseket.
Mindeközben csak lapátolod a múltad következményeit, aminek szemlátomást sosincs vége. Hogyan is lehetne vége, hiszen minél nagyobb mértékben lapátolod a "múltad szemetébe" az energiát, annál inkább táplálod azt. Ez nem azt jelenti, hogy nem lenne fontos kezelni a mindennapokban az aktuális helyzeteidet. Az nem mindegy, hogyan teszed mindezt. Ha a "múltad szemetét" kezeled, az sértettséget, belső ellenállást szül, amiben elfolyik az erőd. Ha felruházod a múltadat démonokkal, azt fogod látni, hogy a démonok ezer karral szorítanak. Ha azonban a múlt helyett a jelen élethelyzeteidre tekintesz, amivel foglalkozni érdemes, a múlt démonjai fokozatosan elveszítik erejüket, engednek a szorításból.
Van úgy, hogy a múltat megoldani nem, csak meghaladni lehet. Ehhez pedig tudatos jelenlétre és ítéletmentes megfigyelésre van szükség. Mindez megtanulható. Ez az új, Ningcsing Csikung lényege.
Ha csak a múltadra fókuszálsz és mindent annak tükrében teszel, akkor sosem fogod tudni azt meghaladni. A fókusz fokozatosan tudod áttenni, ha megtanulsz kicsit másképp figyelni, mint eddig. Amikor sikerül, azon kapod magad, hogy egyre több szálon indítasz be új kezdeményezéseket, és szinte fel sem tűnik, hogy eloszlott a kilátástalanság, annyira természetes lesz számodra mindez.
(A kép csupán illusztráció.)
A fiatal Nő inkább lánykának tűnt, amikor besétált egyik nyílt napra hozzám. Sebezhetősége törékeny testében tükröződött. Zárkózott volt. Eleinte inkább csak csendben figyelt, mert szemlátomást nem viselte jól a felszínesebb csevegést. Az órákra járva csak két hónappal később mesélte, hogy lelki sebeit a teste hogyan sírja el hosszú hónapok óta méhe könnyeivel.
Rendszeresen vérzett a női virágzás napjain túl is.
Orvosa végül eltiltotta azoktól a dinamikus mozgásoktól, amelyekből korábban erőt meríthetett.
A csikungot választotta helyette, nem azért, hogy gyógyuljon, és már nem azért, hogy kapaszkodjon... Egyszerűen csak saját csendjében ráérzett a gyakorlás ajándékára. Szinte minden nap gyakorolt lelkesen és az élmények egyre inkább megnyílásra késztették.
2 hónap után méhe könnyei elapadtak és csak a virágzás maradt. A változás pedig áthatotta élete minden területét.
Azóta is gyakorol rendületlenül. Nőisége mostanra már nem egy törékeny virág. Sokkal inkább egy virágzó fa. S ahogy ő változott belül, kívül az élete is átalakult. Társra lelt. Új munkát talál. Kreativitása még intenzívebbé vált.
Alig telt el egy év.
És csak gyakorol és gyakorol... Nem az élet helyett, mert azt éli örömmel, bátrabban és intenzívebben, mint valaha.
Én pedig csendben figyelem őt és a végbemenő folyamat benne tükröződő szépségét.
- Ma már nincsenek igazi férfiak, olyanok mint az apám, akire fel lehet nézni, aki megszerel és elintéz bármit. Olyan, aki még tud udvarolni. Választ egyet és kitart mellette élete végéig. Ma már inkább a lányok futnak a férfiak után. - mondta szomorú szemmel a Nő, aki régóta és őszintén vágyott már egy igazi társra.
Aztán így folytatta:
- Mondjuk olyan társra, mint aki régebben volt, aki elnyom, leszól engem és mindig mindent jobban tud, már nem kellene. Egyenrangú társra vágyom.
- Most akkor fel szeretnél nézni rá, mint az apukádra vagy egyenrangú társra vágysz? Ha felnézel rá, akkor ő mindig nagyobb lesz nálad. Te pedig mellette kicsi maradsz. Ha viszont egyenrangú társat keresel, az a férfi talán pont annyira tökéletlen lesz itt-ott, mint amennyire mi magunk is azok vagyunk. Nem fog tudni megfelelni minden elképzelésednek.
- Az, hogy felnézzek rá és hogy egyenrangúak legyünk tényleg nem megy együtt?! - elgondolkodott.
Kis idő múlva megszólalt: - Te jó ég! Ez idáig tisztán a lehetetlenre vágytam. De hogy lehet ebből kijönni? - tette fel a kérdést.
Csak további kérdésekkel tudtam felelni neki:
- Képes vagy-e szeretni és tisztelni a másikat akkor is, ha nem tökéletes? ...ha időnként gyöngének látod, ügyetlennek vagy elesettnek. Ha elszúr dolgokat. Van-e szemed meglátni a csetlő-botló férfiban is a Férfit? Tudod-e szeretni és tisztelni magadban a Nőt akkor is, amikor úgy érzed, a lehető legtávolabb állsz az ideálistól?
A margóra utólag még annyit oda írnék: ...ha igen a válasz, "Csak táncolni kell. És majd megjön a zene." (Kazantzakisz - Zorba, a görög)
Rendhagyó találkozás történt egy kislánnyal, aki ma érkezett hozzám. A cserfes, kifejezetten magabiztosan viselkedő, iskolás korú lánykának megmutattam a hangtálakat, a gongokat, az esőbotot és a többi csoda-hangszert. Kipróbálgattunk alaposan mindent, játszottunk a hangokkal közösen és közben beszélgettünk.
- Beszéljünk mi is a gong nyelvén! - javasoltam a kislánynak, aki kicsit furcsán nézett a szemembe. Finoman szólaltatva meg a gong felhangjait, halkan visszabúgtam egy hangot, megmutatva neki, mire is gondolok.
- Én nem tudok énekelni. Nem szép a hangom. - mondta nekem és szomorúan lehajtotta a fejét. Elhallgatott. Csendben ütögette az előtte lévő hangtálat, én pedig a gongon játszottam mellé, kérve őt, jelezze, hogy a hangokat merre érzékeli a testében. Egy bizonyos hangra felkiáltott:
- Ez nem jó hang! Szorítja a torkomat!
Egy megérzésre lettem figyelmes belül, amire valamivel később rá is kérdeztem az anyukájánál. Kiderült, hogy a kislány valóban nyaka köré tekeredett köldökzsinórral érkezett a világra, fehérré vált arcocskával.
A kislány kezébe adtam az ütőt, kértem, hallgassa meg a gongot, hátha szeretne valamit mondani neki. Tisztáztuk, hogy neki nem kell beszélnie, sem gongnyelven, sem szavakkal, ha nem szeretne. Csak hallgassa a gongot és figyeljen.
- Azt mondja, beszélgetni szeretne velem gongnyelven. - szólalt meg kis idő múlva.
Ott ült szemben a gonggal hol finomabban, hol erősebben ütögetve és próbálgatta mellé a saját hangját. Kicsit bátortalanul, valamivel később pedig már bátrabban gongnyelven beszélt.
A foglalkozás végén megkérdezte:
- Létezik olyan, hogy gongnyelv vagy csak mi kitaláltuk?
- A hangok nyelve varázslat. Mindannyian azzal születünk, hogy ezt a nyelven ismerjük. Később megtanuljuk a szavakat...
-...és elfelejtjük. - fejezte be a mondatomat a kislány.
Csendben belül mosolyogtam, hogy talán azért mégsem teljesen. Hiszen pont a gong nyelvén mesélte el, mi történt vele a születésekor és éppen a hangok nyelvén kezdte el gyógyítani azt a réges-régi sebet. Újra értette és használta a gongnyelvet: emlékezett, amire már nem emlékezett.
(A kép csupán illusztráció.)
Már megint az a párkapcsolat... Már megint az a kommunikáció. :-)
Egyre több szeretetkapcsolatot látok magam körül.
Szeretetkapcsolat alatt azokat a kapcsolatokat értem, amelyeket nem a kölcsönös egymásra utaltság, függőség, kiszolgáltatottság, alá-fölé rendeltség, társadalmi elvárások, erős megfelelni vágyás, önkéntelen minták, kölcsönös kivetítések tartanak össze, hanem az elfogadó szeretet és a kölcsönös tiszteltet.
Látom azt is, hogy még ezekben a kapcsolatokban is konfliktusforrást jelent az eltérő kommunikáció, illetve az egymástól nagy mértékben különböző hangoltság abban, ahogyan ketten egymásra tudnak figyelni.
Mert valami időnként félremegy.
Amikor pedig próbálják tisztázni a helyzetet, csak még inkább félrecsúsznak a dolgok. Előtörnek a félelmek, a bizalom meginog, az önbizalom - aminek a jelentősége pont ilyenkor felértékelődik - valahogy elszáll.
Még egy kölcsönös szereteten alapuló kapcsolatban is megesik, hogy a szavak és a gesztusok híd helyett szakadékot teremtenek.
Tegnap a páros gongfürdő alatt ez a szakadék megtelt hangokkal. Szavak nélkül történt meg az összehangolódás. Mire csend lett kívül és belül is, felépült a híd közöttük. Újra találkoztak. Ebben a találkozásban a gongfürdőt követő beszélgetés alatt a szavak újra pillérekké váltak, a gesztusok pedig támaszkövekké.
Ők ketten most erősebbek együtt, mint valaha.