NADA BRAHMA – A VILÁG HANG

Nada szanszkrit nyelven hangot jelent. Brahma pedig a három fő hindu istenség közül a Teremtés istene (Visnu, a Fenntartó és Shiva, a Pusztító mellett) A hang tehát a teremtés - maga a világ. Keleten úgy tartják, hogy a világ a nemlétből a létezésbe hangok által született. A Védikus hagyományok szerint a kozmikus Ohm hang az univerzum teremtő hangja. 

Amikor valaki ezzel a lüktetéssel harmóniában képes együtt rezegni, akkor a béke és a világgal való szoros összetartozás érzése megtapasztalhatóvá válik számára. Ebből az egységélményből fakad az az ősbizalom, amely képes visszavezetni bennünket a Szeret (hang)terébe. 

Az ősi felismerés, hogy minden hangokból áll, először talán furcsának tűnhet. Ugyanakkor napjainkban a modern tudományok egyre több ponton támasztják alá az ősi felismeréseket. Ma már nyilvánvaló fizikai törvényszerűségként tartjuk számon, hogy minden, ami létezik, olyan elemi részecskékből áll, amelyek folyamatos rezgésben vannak.  Ebből adódóan minden tárgynak és élő szervezetnek megvan a maga saját egyéni rezgése. A rezgés pedig hang. 

Rezgéseink által folyamatos kapcsolatban vagyunk egymással és a külvilággal - tehát hatással vagyunk egymásra. Hatunk a környezetünkre és a világ is hat ránk. Azonban ha ebben a kölcsönös oda-vissza zajló folyamatban tartósan kibillenünk saját eredeti rezgésünkből (hangunkból) - elveszíthetjük érzelmi stabilitásunkat, vitalitásunkat, egészségünket. A hangterápia e törvényszerűségek által segít abban, hogy saját rezgésünkhöz visszatérve előbb megtaláljuk a békét önmagunkkal, majd a külvilággal és végül az ősbizalom egységélménye által mélyebb összhangba kerülhessünk Valami Nagyobbal.

Ez egy hosszú, izgalmas, belső munkával teli folyamat.



"A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni, hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne,

melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba."

Bhagavad-gítá

 Ha szívesen éreznéd a bőrödnön, a testedben és a lelkedben a hangokat, gyere el Gongmeditációra és/vagy Dobkörre!