2014. szept. 3. Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom

 

Ma reggel egy igazi különlegességre bukkantam. Szent-Györgyi Albert Nobel- és Kossuth-díjas orvos, biológus kutatónk egyik könyvét találtam meg. Az őrölt majom. Ez a címe. Meglehetősen olvasmányos iromány, amely azt a kérdést járja körül, hogy jóléti társadalmunkban, amikor történelmünk során most először vannak kielégítve alapszükségleteink, amikor végre lehetnénk boldogok, mégis miért viselkedik az ember úgy, mint egy őrült (majom)? Miért bonyolódik bele egy olyan körforgásba, amelyben elpusztíthatja önmagát? És mi lehet ebből a kiút? A könyv 1970-ben íródott és a legelején "Az Ifjúságnak" ajánlás szerepel. Ez a könyv nekünk szól, neked és nekem, mert mi vagyunk az az ifjúság, amit Szent-Györgyi megszólított.

 

Momentán a bőség zavarában vagyok, mert belelapozva a könyvbe, nagyon sok elképesztően időszerű  gondolatot találtam. Az elkövetkező napokban egészen biztosan nem teszem le ezt a könyvet... Jöjjön akkor az első részlet:

 

"...az ember intézményeket teremt társadalmi szükségletei kielégítésére. Egyesek csatlakoznak ezekhez az intézményekhez, személyes érdekeiket az intézményes érdekek hálójába szőve; intézményekébe, amelyek gazdagságától és hatalmától saját jólétünk függ. Ebből az következik, hogy ezek az intézmények rövidesen inkább a saját érdekeiket, mint a társadalmi szükségleteket szolgálják. Amint az idő telik, a társadalom szemlélete és igényei megváltoznak, de az intézmények változatlanok maradnak; addig harcolnak érdekeikért, amíg – gyakran szenvedések, pusztítás és vérontás árán – el nem söpri őket a forradalom. Az ember a megrázkódtatások következtében fejlődik; olyan lesz, mint a kígyó, amely időszakonként levedli a bőrét.

A modern tudomány szárba szökkenése jelentősen felgyorsította ezeket a változásokat. Legtöbb társadalmi intézményünk főleg a saját érdekeit szolgálja, s közben úgy tesz, mintha azt a célt szolgálná, amelyért létrejött. Ez egyaránt érvényes hadseregekre, egyházakra és kormányokra; azt mutatja, hogy képmutató világban, hamis látszatok világában élünk, olyan világban, amelyet ifjúságunk teljes egészében kezd elutasítani."

 

Nesze nekünk! Ezt most rendesen az arcunkba kaptunk Szent-Györgyitől, különös tekintettel arra, hogy a meglátása semmit nem veszített 44 év alatt aktualitásából. Ráadásul mi vagyunk az az ifjúság, amely Szent-Györgyi szerint elutasítja a hamis látszatok világát. És most mégis itt csücsülünk mindebben...

 

Ami lenyűgöző a megfogalmazott gondolatmenetben, az nem csupán az éleslátás. Kritizálni, fújolni meglehetősen könnyű dolog, de kilépni egy zárt tudományos rendszerből és megérinteni az ember szellemi dimenzióját egyáltalán nem az! Szent-Györgyi az emberiség fejlődésének lehetőségét pillantja meg abban a folyamatban,  amelyet a társadalom berendezkedéséből adódó megrázkódtatások okoznak. Szent-Györgyi megtette azt, amit csak nagyon kevesen: kinyitott ajtót és ablakot és beengedte a napot (lásd a tegnapi írásomat a zárt és a nyitott rendszerekről) . Erős a gyanúm, hogy Szent-Györgyi  nem azért lépett ki a modern tudomány és orvoslás zárt rendszeréből, mert zseni volt.  Hanem azért lett zseniális, mert ki mert lépni belőle. Végtelenül bátor volt.  Talán éppen ez a bátorság a nyitott gondolkodás felé volt az, amely képessé tette őt izolálni a C- és a P-vitamint a harmincas években...

 

Magas labda mindez, mert azt mutatja, hogy mindannyiunkban lényegesen több képesség és lehetőség lakozik annál, amit a mindennapok során élünk. Nem elég sóhajtoznunk a társadalmi problémák láttán és nem megoldás, ha elfordítjuk a fejünket. Sőt, tovább megyek. A megoldás keresése zsákutca. Ameddig erre fókuszálunk, feladjuk már a legelején, mert lehetetlennek tűnik az egész, mert a zárt rendszeren belül nincs semmi új a nap alatt. Nem engedi meg, hogy legyen. Csak a régi van. Ami - mint tapasztaljuk - nem megoldás.  A megoldás keresése bezár. Ami kinyit, az a változás.

 

A szabad gondolkodás az, amely képes beindítani a változást. A szabad gondolkodáshoz pedig nem feltétlenül szükséges sem a műveltség, sem a kiemelkedő intelligencia. A bátorság az egyetlen, amire szükség van! Hogy hajlandó  legyél kicsit más szemmel látni, mint eddig. Ez indítja be a folyamatot, amikor ugyanazt nézed, mint eddig és mégis valami egészen mást látsz. Ez teszi lehetővé, hogy egy széklábban meglásd a szobrot, vagy az emelőt... A bátorság az, amelynek segítségével kiszabadulhatunk a középszerűségből. A punnyadásból. Az unalomból. A "nincs értelme az életemnek"-ből.  És most nem a látványosan bátor tettekről beszélek - bár indulásnak az sem rossz - hanem a bátor gondolkodásról.  Arról, hogy legyen véleményed - ami valóban a sajátod. Kívül a zárt rendszeren. Kívül a kialakult világképeden. Kívül azon, amit eddig gondoltál. Engedd meg a változást! Legyen hangod - ami tényleg a tiéd és ami lehetőséget ad a szabad játékra.  És merd időnként hallatni is! Ha ezek a bátor és önálló gondolatok szülik majd a tetteinket, ha a másságainkból kezdünk közösséget építeni... nem pedig a közösséget a másság kiiktatásából kovácsolni... akkor indul be a gyökeres változás egyéni életünkben és társadalmi szintünkön egyaránt.

 

Ideje levedleni a régi bőrt és felnöveszteni az újat, mert kizárólag ebben van a fejlődésünk és a túlélésünk kulcsa. Enélkül csupán őrült majmok maradunk.