Inkább a Valóság

2015. március 1.


Mitől lesz egy találkozás valóban élő? Hogyan válik egy pillanat különlegessé? Mi vezet el addig, hogy legkülönbözőbb élethelyzetekben mélyebb önmagunkként szabadok lehessünk?

Sebezhetőek vagyunk. És minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál védtelenebbé válunk. Éppen ezért a közelség, amire annyira vágyunk, időnként viselhetetlennek tűnő korábbi sebeket érint meg bennünk. Ilyenkor legtöbbször menekülőre fogjuk. A rettegés miatt, hogy AZ újra megtörténik, inkább elrúgjuk magunkat. Ez a rúgás fájni fog. Annak is, aki teszi és annak is, akivel teszik. A korábbi sérülésekből adódó félelmeink kiszakítanak a valóságból. Ilyenkor saját belső mozink vásznára zuhanunk, ahol szemlátomást megtörténik mindaz, amitől annyira rettegtünk. Így teszünk tönkre szépen induló közeledéseket.

Pedig a félelem keltette feszültség ellenére lehetne mégis ott maradni. Vállalni a közelséget és kicsit végre nem akarni semmit. A másiktól sem és magunktól sem. Lehetne merni megengedni a csendet. A megszülető csendben pedig saját érzelmi állapotaink helyett végre a másikra figyelni. Lehetne szabadnak maradni ebben a figyelemben. Elég szabadnak ahhoz, hogy ne bántsuk egymást.

Ahol bántás van, ott sosincs szabadság. A bántás – függés. Aki bánt, az sosem szabad.

Szabadnak lenni csak a szeretetben lehet. 
…ha nem rúgjuk belőle idejekorán ki magunkat.